Shark Bay Karavánpark

Tegnap este Timit újabb emuk fogadták barátságukba a szállásunkon, a Shark Bay Karaván parkban kószálók közül. Sőt, Timi még a delfinrezervátum felé vezető úton is megállított, hogy  újabb négy emut fényképezzünk le. Úgy fest, vonzza az emukat, de nemcsak őket;  igazi állatsuttogó veszett el benne, mert később a delfinek is imádták, és egy pelikánnal is tollászkodási tippeket oszthattak meg egymással, ahogy távolról figyeltem.

Kristálytiszta vize, tiszta, homokos strandja és a naponta idelátogató szelíd delfinek miatt nem nehéz belátni, hogy miért is oly népszerű Monkey Mia. Ez volt mai úticélunk. Ausztráliában a világ legtöbb országával ellentétben tilos a delfin simogatás, egyenesen törvényellenes. Ez az egyébként nagyon szimpatikus szabály oda vezethető vissza, hogy szeretnék megtartani az állatok vadságát. Nem idomítottak, nem élnek fogságban, fogalmazhatunk úgy, szabad akaratukból úsznak minden nap a part közelébe. A delfin etetés is nagyon szabályozott, napi halmennyiségük maximum 5%-t kapják, ezért Timi nagyon szerencsésnek érezte magát, hogy a tömegből Őt választották. Mosoly alapján döntött az instruktor fiú, Ő meg úgy mosolygott, mint a vadalma. Kicsit össze is zavarta őket. :)

A delfinek csapatostul érkeznek a partra, ma reggel éppen tizenegy. Tegnap a szállásunkon azt a tippet kaptuk, hogy a legjobb, ha reggel, úgy 8 és 11 óra között sétálunk ki a partra. Délután már nem úsznak a park közelébe. A helyi rangerek persze éberen figyelnek és tanácsokat is adnak, hogy a palackorrú delfineket ne érje semmi stressz és semmi atrocitás.

Low budgeten vagyunk ami annyit jelent, hogy már az út előtt megállapodtunk abban, hogy lehetőség szerint éttermezés helyett magunk főzünk. Ausztráliában szinte mindenhol vannak a parkokban felállított, ingyenes Barbeque station-ök ahol mindenki kedvére megsütheti aznapi ebédjét. A kormány pedig azzal segít, hogy egy ingyenes telefonalkalmazásban mutatja meg Ausztrália összes ilyen helyét. Így kerestünk rá mai „éttermünkre” a Little Lagoon-ra.

 

 

 

Megosztás a facebookon

Kalbarry - Shark Bay

Tegnapi Airbnb-s szállásunk kilátásával nem lehetett betelni.

Bár szállásgazdánkat, Elizabethet csak fényképről láthattuk, mivel korábban azt írta, hogy otthagyja nekünk a kulcsot a zárban, személyesen nem lesz ott. Nem bántuk, mivel a helyiek kedvességét aznapra bőven elégnek találtuk. És ott hagyta nekünk ezt a teraszt is! Az óceán kilátást nem lehet megunni, maradtunk volna még, de olyan sok minden vár ránk. 

Egy 380 km-es út állt előttünk. Szinte egész idő alatt esett az eső,, és az útra betervezett négy programunkat ez valamelyest beárnyékolta. Ezekkel a ritkán előforduló napsütésmentes napokkal még az is a baj, hogy felélénkül a vadállomány, ez pedig különös figyelmet igényel. Egy emu miatt például egy nagyobbat kellett fékeznem. Ő persze értetlenül állt a dolog előtt, és szemrehányó nézéssel bandukolt át előttünk az úton. Később valamelyik testvérének kiterített teteme mellett mentünk el. Naponta egyébként több, leginkább kenguru tetemet látunk az út mentén, kár hogy nekik nem jelzi tábla az érkező kamionosokat, mint nekünk őket.

Mai úticélunk A CÁPA-ÖBÖL vagy Shark Bay volt. Egy nagy, sekély öböl Ausztrália legnyugatibb pontján, Perth városától úgy 650 kilométerre északra. Manapság évente több mint 120 000 ember látogat el ide. Ennek a távoli vidéknek akkora a vonzereje, hogy 1991-ben felvették a Világörökség-listára. Az élettől nyüzsgő réteket azonban a víz alatt kell keresni, mivel a Cápa-öbölben vannak a világ legnagyobb és legváltozatosabb tengerifüves legelői, összesen több mint 4000 négyzetkilométeres területen. Egyedül a Wooramel-tengerifűpad 130 kilométer hosszan nyúlik el a Cápa-öböl keleti ágában. A tengerifüvek virágos növények, és szédületesen változatos tengeri élővilágot tartanak el. Fiatal garnélák, apró halak és számtalan egyéb tengeri élőlény lakja ezt a levelekben gazdag menedékhelyet. A tengerifüves legelők az ott lakó mintegy 10 000 dugongot* is bőségesen ellátják élelemmel. Ezek a jámbor és kíváncsi emlősök, melyek a tengeri tehenek rendjébe tartoznak, akár 400 kilogrammot is nyomhatnak, és szép csendben legelésznek a gazdag, víz alatti réteken, olykor több mint százan alkotva egy csordát.

A Cápa-öböl a nevéhez híven rengeteg cápának ad otthont. A tíz-egynéhány faj között van a félelmetes tigriscápa és a hatalmas, ám ártalmatlan rablócápa, a világ legnagyobb testű hala is. A cápák mellett delfinek is élnek ezekben a vizekben, ami alapján elvethetjük azt a tévhitet, hogy ahol delfinek vannak, ott nincsenek cápák. A kutatók az itt élő delfinek mintegy 70 százalékának a testén cápatámadásokra utaló sebhelyeket találtak. Az öböl állatvilágának sokszínűségét növelik a hosszúszárnyú bálnák ezrei, melyek itt pihennek meg évenkénti útjukon, miközben délre vándorolnak, meg körülbelül ugyanennyi teknős is, amely évről évre tojást rakni jár ide a partra.

 

Bálnákra csak 3 nap múlva lesz esélyünk, de holnapi napunk nagyon izgalmas lesz. Ki ne hagyd!

Forrás: https://wol.jw.org/hu

 

 

Megosztás a facebookon

Geraldton - Kalbarri

Hónapok óta a legjobb alvásból ébredtünk a Geraldton karaván parkban, annak ellenére, hogy a szomszédunkban (nem) alvó ausztrál hippicsapat zenéléssel és hangoskodással próbált bennünket megakadályozni benne. A másik szomszédunk meg rosszalló tekintettel, fejcsóválva nézett rám reggel, vélhetően engem gondolt a tegnapi party szervezőjének.
Egy kedves idős hölgynek -akinek rókafejű kutyáját abajgattam előző este, és aki azt állította, hogy a világon nincs még egy hely, ahol olyan gyönyörű napraforgó-mező van, mint Magyarországon - még odaintettem, mielőtt távoztunk,  majd megkezdtük utunkat a Kalbarri Nemzeti Park felé.

Ma egy könnyebb napot terveztünk be, mert szerettünk volna kirándulni a nemzeti parkban, ezért csak 155 km-t mentünk. Útközben megálltunk egy Pink Lake-nél.

A furcsa pink árnyalatú tó vizét évek óta kutatják a tudósok. A szokatlan természeti jelenség, mely Ausztrália számos pontján megtalálható, az egyik legnépszerűbb turista látványosság. Egyes írások szerint, a rózsaszín elszíneződést a vízben található mikroorganizmusok okozzák. Egy másik hipotézis szerint a tó a furcsa rágógumira emlékeztető színét a sókristályokban található vörös színű halophilic baktériumoknak köszönheti. A furcsa szín ellenére semmilyen káros hatással nincsen az emberre, még fürdésre is alkalmas. Én személy szerint, már Rottnes-Island-en megcsodáltam egyet, de most Timi kedvéért ezt is útba ejtettük. A víz színe a magasból sokkal sötétebbnek tűnik, a légifelvételeken sokkal látványosabb a víz és a környező természet kontrasztja.

 

Következő állomásunk a Kalbarri National Park.

Itt egy 8 km-es túrát terveztünk be. A Murchison-folyó által faragott szurdokok és sziklaalakzatok évente több ezer látogatót vonzanak a Kalbarri Nemzeti Parkba.

A szurdokokat több millió évig faragta a folyó, hogy ezeket a látványos sziklafelületeket kiformálják. A rövidebb vagy hosszabb kiépített sétautak könnyű hozzáférést biztosítanak a látványos kilátásokhoz.

 

A Kalbarri Nemzeti Park 13 km-re délre fekszik a város déli részeitől. A szerencsések a kilátókból az óceán bálna rajait, vagy sziklákról vadászó sast is láthatnak. Nekünk sajnos nem volt szerencsénk, pedig bálnaszezon van, úgyhogy a következő napokban remélem végre láthatunk bálnákatl is. És ti is!

Az emberek egyébként nagyon barátságosak. Egy 80 éves öregúr hajolt be zavarba ejtően a kocsi ablakán a bolt előtt, hogy hogylétünkről érdeklődjön. Kérdés nélkül megmondta Magyarország fővárosát, a Darwinba vezető úton található városok nevét, és a legjobb fish&chips helyeket a környéken.  Hosszú monológja végén beült a kocsijába és beletolatott a mögötte parkoló autóba majd elhajtott. 

Mi pedig Airbnb-s szállásunk felé vettük az irányt.

 

 

Megosztás a facebookon

Perthtől - Geraldtonig

Kocsinkat egy kisebb iroda-lakássá alakítva indultunk a reggeli órákban Geraldton felé 455 km-re. Két megállót terveztünk az úton, az egyik Lancelin település, amit már régóta meg akartunk látogatni. Hófehér homokdűnék tornyosulnak az óceántól párszáz méterre, és teszik azokat kiválóan alkalmassá homokszörfözésre.

 

 

A kb. 1 órás reggeli tornáról a helyi surfboard-kölcsönzős vállalkozó - mint utóbb kiderült, magyar apától származó - Tihamér gondoskodik.

A helyiek által csak Timnek szólitott ausztrál külsejű vagány srác, hosszú végnélküli történetbe kezd apja ‘56-os emigrációjáról, és nagy örömmel konstatálja, hogy végre olyan emberekre akad, akiknek nem kell hosszasan magyaráznia nevének mikéntjét. Egy darab gyulai kolbásszal és néhány benne felelevenített magyar szóval búcsúztunk tőle, és vettük az irányt második megállónk felé, a Pinnacle Deserthez.

 

 

A Pinacle Desert a Nambung Nemzeti Park területén található, Perthtől 162 kilométernyire, északnyugatra. A sárga homokot ezernyi mészkőoszlop tarkítja. Van közöttük 3 és fél méter magas, hegyes csipkézett szélű vagy éppen síremléket formázóő darab is. A sziklaerdő mintegy 25-30 ezer évvel ezelőtt alakult ki a korábban tenger borította vidék mészkővázú élőlényeiből. A tenger visszahúzódása után a parti szelek elhordták a csúcsok közül a homok egy részét, így jött létre a ma látható csodálatos kőerdő. Hőérzetünk kb. 40 fok a tűző napon. Az ausztrál télre csak az időnként az óceán felől érkező 22 fokos szellő emlékeztet bennünket.

Megosztás a facebookon

Indulás előtt

 

Döntöttünk, Brisbane-be költözünk. Olyan gyors döntés volt, hogy még magunkat is megleptük vele, nemhogy mindenki mást. Hogy ez miért lett így, az mindegy is, a kérdés az, hogy hogy menjünk át. Ha valaki nem tudná ugyanis, Perth gyakorlatilag a legtávolabbi pont Brisbane-től. Nyilván ezért a legkézenfekvőbb megoldás a repülő. Párszáz dollár, 4 óra és ott vagyunk. 4500 km, keresztül a nyugati parttól a keletiig. Egy egész kontinensen át, megannyi természeti csodán, nemzeti parkokon.
De várjál csak, biztos, hogy repülni akarunk, és nem mondjuk átvezetni? Gondoljuk már ezt végig! Mi volna ha a hozzánk méltó kalandos és vakmerő módon útnak indulnánk kocsival, kenuznánk a krokodilok között a Karijini Nemzeti Parkban, bálnákat néznénk Exmouth-ban, snorkelingeznénk a Nagy Korall-zátonynál? És láthatnánk még számtalan más csodát, rózsaszín tavakat és vörös sziklákat. Kell még motiváció? Nem! Indulhatunk.

Így történt, hogy 10 nap szervezkedés után, tegnap elindultunk Délnyugat-Ausztráliából, hogy végig menjünk a coastline-on északra, majd átvágjunk a Northern Territory-n egészen Queensland-ig, hogy végül a keleti parton lefele megérkezzünk Brissie-be. 

Kész a 35 napos nagy útiterv, mehetünk.

Megosztás a facebookon